HATÁRŐR NYUGDÍJASOK OROSHÁZI EGYESÜLETE
Tartalomhoz ugrás
Beszámolók
ADÓ 1%


Ismét elérkezett az adóbevallások ideje, amikor lehetősége van az adózóknak, hogy befizetendő adójuk 1 + 1 %-a annak a szervezetnek a működését segítse elő, amelyet arra érdemesnek talál. Szeretnénk bemutatni Egyesületünket, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy talán az idei évben minket talál arra méltónak, hogy tevékenységünket támogassa.
A Határőr Nyugdíjasok Orosházi Egyesülete 1992-ben alakult és is azóta folyamatosan működik, 2010. évben pedig közhasznú minősítést kapott.

Az Egyesület célja:

• Fenntartani és erősíteni tagjai körében a határőr hagyományok ápolását.

• Az Egyesületi tagok életkörülményeinek, létbiztonságának, egészségügyi és szociális helyzetének figyelemmel kísérése, indokolt esetben azok lehetőség szerinti javításának kezdeményezése.

• Közéleti tevékenységének, egyesületi aktivitásának, együvé tartozásának erősítése.

• A tagság hatékonyabb érdekképviseletének érvényesítése, az államigazgatási szervek, a rendőrség, valamint más társadalmi intézmények felé.

A fenti célok és feladatok elérése érdekében több rendezvény megszervezésére kerül sor, melyen tagságunk aktívan vesz részt. A saját rendezvényeken kívül központi szervezésű rendezvényeken való részvétel is jellemző, valamint társ nyugdíjas szervetek rendezvényeire is meghívást kapunk. A rendezvények különböző célok megvalósítása érdekében kerülnek megrendezésre, ilyen például a hagyományok őrzése, megemlékezések, kapcsolattartás a korosztályok között, az egészség megőrzése, környezetünk védelme, szórakozás, sport tevékenység, az emberek közötti kapcsolatok ápolása, szorosabbá tétele, szolidalitás a betegekkel, a nehéz helyzetben élőkkel.
Reméljük felkeltettük figyelmét Egyesületünk céljaira, tevékenységére és munkánkat érdemesnek találja arra, hogy támogassa szervezetünket Személyi Jövedelemadója 1%-ával, illetve adományokkal. így az Ön jóvoltából színvonalasabbá tudjuk tenni tevékenységünket, valamint támogatni tudjuk az arra rászorulókat.
Adataink:
Határőr Nyugdíjasok Orosházi Egyesülete
5900 Orosháza, Gyopárosi út 1.
 
Adószám: 18383939-1-04
Számlaszám: 53300036-11038054
 
Takarékbank Zrt.


Támogatását előre is nagy tisztelettel köszönjük, és munkájához sok sikert, családi életében boldogságot, valamint nagyon jó egészséget kívánunk!

Határőr Nyugdíjasok Orosházi Egyesületének Vezetősége és Tagsága nevében

Tisztelettel:
Hortobágyi Zoltán ny. r. ezredes Elnök


Készítette: WebSite X5 evo by
Minden jog fenntartva!

Határőr Nyugdíjasok Orosházi Egyesülete
5900 Orosháza, Gyopárosi u. 1.
Telefon:  68/510-220/82-25
Email.: hor.nyugd.egy.ohaza@citromail.hu     
Elindultunk:
Weboldalunk 10 éves!

Vissza a tartalomhoz