Nyugdíjasok Weboldala


A tartalomhoz

Főmenü:


Nyugdíjasok a vasútin

2017 Archiv > Hírlevél '17.

Nyugdíjas határőrök Lőkösházán

C:\Users\Bagoly\Desktop\DCIM\Új mappa\DSCF0110.JPG
Error File Open Error


Ottlakán Péter nyugállományú határőr törzszászlós meghívásával 2017. november 18-ára lett meghirdetve egy népszerű közösségi oldalon, hogy Lőkösházára várják az egykoron ott dolgozó, ma már nyugdíjba vonult állományt.

A volt FEP-re, illetve Határőrizeti, majd Határrendészeti Kirendeltségre (HRK) 15 órától volt a gyülekező az emeleti tanteremben. Nem sokkal negyed négyre "összeállt" az állomány, mintegy harmic fő részvételével.

A köszöntők után Csizmadia János címzetes rendőr ezredes úr, rendőrségi főtanácsos, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Lőkösházi Határrendészeti Kirendeltségének vezetője tartott videós-vetítéses bemutatót a kirendeltség munkájáról, eredményeiről, fejlődéséről, a szolgálat ellátás helyzetéről, a kiemelkedő határőrizeti-rendészeti-hatósági tevékenységet végző rendőr beosztottakról. Majd a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bemutató videóját nézhettük meg.

Ezt követően Csizmadia ezredes úr kíséretében és ismertetésével látogattuk meg az egykori Határforgalmi Kirendeltség épületét. Találkoztunk az ott dolgozó útlevélkezelő-rendőr állománnyal, megnézhettük a korszerű technikai eszközöket, miközben rég elfeledett szolgálati eseményeink emlékeinek felelevenítésével varázsoltuk újra régi köntösébe a kirendeltséget.

A látogatás végeztével elköszöntünk az ezredes úrtól, búcsút intettünk egykori szolgálati helyeinknek és a közelben lévő Vadászházba igyekeztünk, hogy elfogyasszuk a várva várt marhalábszár pörköltet, mely Sztezsán Gábor kollégánk kiváló szakértelmének köszönhetően pompásra főtt meg.

A vacsora után kötetlen beszélgetés, az emlékek újraidézése volt az esti program.Nagyon jól éreztük magunkat e pár órácskában, kellemes élményekkel utaztunk haza.Lőkösháza, 2017.nov.18.

Feljegyezte és a fotókat készítette:

Kovács Levente
nyugállományú rendőr őrnagy





Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe