Nyugdíjasok Weboldala


A tartalomhoz

Szent László nap

2016 Archiv > Hírlevél '16.

Szent László nap a határőröknél


Mindig kiemelt figyelmet kapott a HATÁRŐR NYUGDÍJASOK OROSHÁZI EGYESÜLETÉNÉL a hagyományőrzés, hagyományápolás.

Ennek keretében 2016.junius 25-én, Gyopároson a volt Határőr Pihenőházban tartotta meg az Egyesület a Szent László napi ünnepségét, mintegy 140 fő részvételével.

Pontosan 09.00 órakor a csapatzászlók bevonulása és a Himnusz elhangzása után Hortobágyi Zoltán nyá.ezredes köszöntötte a megjelenteket. Külön köszöntött több meghívott vendéget, így a szabadkai Nagykanizsai Nyugdíjas Egyesület képviselőit, valamint a Nagyszalontai Romániai Magyar Nyugdíjas Egyesület képviselőit, Berczi László r.alezredest mint a Békés megyei RFK-ság Humán Igazgatási Szolgálat vezetőjét, és a társ nyugdíjas egyesületek Elnökeit.

Ezt követően Zsarnai Imre nyá.hőr.alezredes mondott ünnepi köszöntőt, melyben többek között méltatta Szent László érdemeit, aki első király volt, aki törvénybe iktatta az ország határainak őrizetét, védelmét.

A köszöntőt követően csapat és egyéni versenyzések következtek különböző ügyességi, elméleti, sport és légpuskalövészet versenyszámokban, amely a déli órákig tartott. Közben megérkezett és tálalásra került a finom ebéd, amely stílszerűen babgulyás volt. Az eredményhirdetés hatalmas érdeklődés közepette került megtartásra, mely során csapatok és egyének is elismerésben részesültek, oklevelet, érmeket, kupákat és apróbb ajándékokat tudhattak magukénak a győztesek.
A nagy hőség ellenére is vidám, nagyszerű hangulatú, jól szervezett rendezvényt tudhatunk magunkénak.
A résztvevők a késő délutáni órákig kitartottak, hiszen az eredményhirdetés és az ebéd után jól esett még egy-egy hideg sör, üdítő mellett elbeszélgetni.
Ismét bizonyságot kapott az összetartozás, egymás megbecsülése, a közösség ereje egy ilyen jó hangulatú rendezvény megszervezésében és lebonyolításában.

Orosháza 2016. június 26.
Hortobágyi Zoltán
nyá.ezredes
Egyesület Elnöke

A teljes anyag megtekinthető a GALÉRIÁBAN!


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe