Nyugdíjasok Weboldala


A tartalomhoz

Főmenü:


Szent László nap 2019

Galéria

Határőr Napi rendezvény


A Határőr Nyugdíjasok Orosházi Egyesülete 2019. június 29-én Orosházán, a volt HŐR Pihenőházban tartotta a Szent Lászlóhoz kapcsolódó Határőrség Napi Emlékező rendezvényét több mint 150 fő részvételével.

A Csapatzászló bevonulása és a Himnusz elhangzása után Hortobágyi Zoltán ny. ezredes Elnök köszöntötte a megjelenteket, külön köszöntve a meghívott Egyesületek, a Magyarkanizsai Nyugdíjas Rendőr Egyesület, a Romániai Magyar Nyugdíjas Szövetség, a Csongrád Megyei Nyugdíjas Rendőr Egyesület képviselőit.

Ezt követően Zsarnai Imre ny. hőr. alezredes tartotta meg ünnepi beszédét, amelyben megemlékezett a régmúlt és a közelmúlt Határőrségére.

A főkapitányság felső vezetését Seres Ildikó r. ezredes és Berczi László r. ezredes képviselte, akik Hollóházi porcelánvázával köszöntötték Dr. Rusznák Jolán nyá. hőr. orvos alezredes asszonyt 70. születésnapja alkalmából

Majd kezdődtek a csapatversenyek, mely során a jelentkezők számot adhattak ügyességükről és tudásukról 8 féle versenyszámban, 12 csapat mérte össze erejét.

Közben a Verasztó István főszakács és csapata (Dr. Faludi János, Pusztai Mihály, Ungi András) 4 bográcsban marhahúst főztek, amely hús mennyiség a főkapitányság ajándéka volt.

Szivós Lajos volt határőr kollégánk és családja közben önkéntes alapon a jelenlévőket csodálatos palacsintákkal örvendeztette meg, amelyek oly nagy számban készültek, hogy úgy tűnt sohasem fogynak el.

Délre véget értek a versenyek, és a zsűri pártatlan értékelése alapján a helyezettek tárgyjutalomban részesültek (vándorkupa és személyenként érem).

I. helyezést ért el: Csongrád Megyei Nyugdíjas Rendőr Egyesület
II. helyezést ért el: Ludvig Csaba által vezetett csapat
III. helyezést ért el: Magyarkanizsai Nyugdíjas Rendőr Egyesület

Első ízben került jutalmazásra a legsportszerűbb csapat, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy korrekten és előzékenyen senkit sem előzzenek meg.

Az Egyesület Elnöke a jelenlévő László utónevű tagokat egy-egy üveg borral köszöntötte.

A finom ebéd elfogyasztása után folytatódott a kötetlen beszélgetés egészen a késő délutáni órákig.

Orosháza 2019. július 02.

Hortobágyi Zoltán ny. r. ezredes elnök

A csapatzászló bevonulása, a jelenlévők köszöntése és ünnepi beszéd. Dr. Rusznák Jolán nyá. hőr. orvos alezredes asszony köszöntése 70. születésnapja alkalmából.
Papp Imre ny.hőr.alez. ismerteti a programokat.

Szívós Lajos volt határőr kollégánk és családja a jelenlévőket csodálatos palacsintákkal örvendeztette meg.
Verasztó István főszakács és csapata (Dr. Faludi János, Pusztai Mihály, Ungi András) 4 bográcsban marhahúst főztek, amely hús mennyiség a főkapitányság ajándéka volt.
Szekeres Pál egyesületi tagunk a rendezvény hangosítását és a háttérzenét biztosította.
A frissítőket és a finom kávét Vinczéné Palkó Annamária szolgálta fel.

A napi programot csapatversenyek színesítették, amin a csoportok tagjai néhány fős csapatokban mérhették össze tudásukat.

Az Egyesület tagjai és vendégeinkről készült képsorok.

A csapatversenyek eredményhirdetése, díjak átadása.


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe